• Ramallah

    Tisztelt Látogató!

    Üdvözöljük Magyarország Ramallahi Képviseleti Irodájának megújult honlapján

Tisztelt Látogató!

Köszöntöm Magyarország Ramallahi Képviseleti Irodájának honlapján!

Együttműködésünk alapja, hogy segítsük az életképes és demokratikus palesztin állam létrejöttét, a közel-keleti konfliktus igazságos rendezésének keretében. A térség népei, beleértve a palesztinokat nem kevesebbet érdemelnek. Ez a vízió többségi támogatást élvez az érintettek között, de a szélesebb nemzetközi közösségben is, s ezért támogatunk teljes szívvel minden erre mutató politikai erőfeszítést és gyakorlati fejlesztési programot.

Magyarország főként felsőoktatási ösztöndíjakkal, szakmai továbbképzéssel, tudástranszferrel segíti a korszerű palesztin állam megteremtését, de figyelmünk nem kerüli el a keresztény történelmi emlékhelyek felújítását sem. Korábbi kapcsolati hagyományaink és mai együttműködésünk alapján is egymás megbecsült partnerei vagyunk.

Honlapunk mindezekről tudósít és kapcsolódási pontokat ajánl. Remélem, hasznosnak találja!

Dr. Rada Csaba
Nagykövet, Ramallah